A téma értékelése:
  • 0 szavazat - átlag 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Arena
#1
Lassan közeledik a 70es szint, van akinek már majdnem meg is van a guildben, ezért ugy gondoltam megkérdezem lenne-e kedvetek 70en komolyabb arénázásba fogni? ugy gondoltam, hogy a nem raid napokon, hétvégén lehetne tolni, illetve akár délutánonként raidek előtt is, az uj rendszerrel elvileg ez is lehetséges, igazságosabb mint a régi, nem a kockulás fog számítani, hanem az hogy hogy tud a csapat együtt dolgozni. A rewardok nagyon szépek, nem beszélve a dicsőségről hogy megkaphatjuk a gladiátor címet <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' />

Próbálom összefoglalni:

arénázni csak és kizárólag lvl70es szinttöl lehet, én 5 fős arénát tervezek, ehhez össze kell rakni egy 10 főből álló csapatot. minden harc után kapunk egy "rating" értéket, attol függöen hogy nyertünk/vesztettünk, illetve az is számít hogy ki ellen győzedelmeskedtünk, vagy kaptunk ki.

a pontozás: [url="http://www.wowwiki.com/Arena_PvP_System#Arena_rating_system"]http://www.wowwiki.com/Arena_PvP_System#Arena_rating_system[/url]

és a jutalmak: [url="http://wow.allakhazam.com/db/mob.html?wmob=20278"]http://wow.allakhazam.com/db/mob.html?wmob=20278[/url]

természetesen szeretnék bg-t is játszani a csapattal, mivel mostmár összehozható ugymond egy 8/8as epic pvp set ugye 5/5 arenabol és 3 epix (öv, cipő, karperec) bgkröl, honor pontokért.

Itt egy csapatösszeállítás, én így képzelem el azt a 10 főt, és érdekelne, hogy ki szeretne csatlakozni hozzánk. olyan embereket várok akik a pve mellett komolyan gondolnák a pvp-t is, nem csak funbol pár hk-ért játszanak, hanem a csapatjátékért, dicsőségért, jutalmakért <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' /> és persze hogy ezeket minél gyorsabban elérjük.



tehát a 10 fős arena csapat ahogy elképzelem (egyben a wsg team is ez lenne):

Warrior (Nevar)

? ( ? )

Warlock (Krael )

Hunter ( Kyraa )

Druid ( ? )

Priest (Csontospunci )

Rogue ( Shadowduet )

Mage (Megdögi)

Mage ( Sayka-Restoredpowa )

Shaman ( Slim )



örülnék ha innen a forumozok közül kerülne ki a csapat mert ugy gondolom akik idejárnak azok már komolyabban veszik ezt a játékot
Válaszol
#2
[quote name='Nevar' post='8521' date='2007. 01. 25. / 11:55']tehát a 10 fős arena csapat ahogy elképzelem (egyben a wsg team is ez lenne):

Warrior (Nevar)

Warrior ( ? )

Warlock (Krael, ha elvállalja, már volt róla szó)

Hunter ( ? )

Druid ( ? )

Priest (Csontospunci /warlord - sokat pvpztem vele jol küldi <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' /> )

Rogue ( ? )

Mage (Megdögi, ha vállalja)

Mage ( ? )

Shaman ( ? )



örülnék ha innen a forumozok közül kerülne ki a csapat mert ugy gondolom akik idejárnak azok már komolyabban veszik ezt a játékot[/quote]



Én benne vagyok, ha kellek... <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/biggrin.gif' class='bbc_emoticon' alt='Big Grin' />

Arénában tényleg nagyon jó cuccok vannak, és azt néztem, hogy a Shamannak 3 Arena Settje is van, min3 tálenthez, ennek függvényében, mivel én nagyon gondolkodom, hogy 70-en visszatérek healre, nekem is megéri Arénáznom.
Válaszol
#3
[quote name='Slim' post='8522' date='2007. 01. 25. / 12:14']Én benne vagyok, ha kellek... <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/biggrin.gif' class='bbc_emoticon' alt='Big Grin' />

Arénában tényleg nagyon jó cuccok vannak, és azt néztem, hogy a Shamannak 3 Arena Settje is van, min3 tálenthez, ennek függvényében, mivel én nagyon gondolkodom, hogy 70-en visszatérek healre, nekem is megéri Arénáznom.[/quote]

örülnék, ha jönnél <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' /> kellene egy jo csapat ami az allys premadeket is szétalázza, ugy gondolom hogy van hozzá "anyag" ebben a guildben, akik már régóta jászanak, ismerik is a karakterüket meg ugye a pve-ben megtanultak csapatban játszani, sokan meg pvp-ben nem (pedig ott sokkal több mulik egy-egy emberen). szeretném majd ha lennének "tactic" megbeszélések is, ventrin is, de akár itt is, mert nem ott kezdődik a pvp hogy "hív a wsg megyek ölni" <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' />
Válaszol
#4
[quote name='Nevar' post='8521' date='2007. 01. 25. / 11:55']Warrior (Nevar)

Warrior ( ? )

Warlock (Krael, ha elvállalja, már volt róla szó)

Hunter ( ? )

Druid ( ? )

Priest (Csontospunci /warlord - sokat pvpztem vele jol küldi <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' /> )

Rogue ( ? )

Mage (Megdögi, ha vállalja)

Mage ( ? )

Shaman ( Slim )[/quote]



kihagytad a bubbledint... ami egyrészt azt jelenti, hogy rendes hordás vagy, másrészt azt, hogy fingod sincs a pvpről, mert a pala még mindig a legjobb pvpkaszt <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' /> <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' /> <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' /> <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' />
Válaszol
#5
[quote name='Tojgli' post='8524' date='2007. 01. 25. / 12:32']kihagytad a bubbledint... ami egyrészt azt jelenti, hogy rendes hordás vagy, másrészt azt, hogy fingod sincs a pvpről, mert a pala még mindig a legjobb pvpkaszt <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' /> <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' /> <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' /> <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' />[/quote]

pala nem volt, és nem is lesz, ennyi ... nálam biztos nem

ez nem pve, megvagyunk pala nélkül is.

fingom sincs a pvpröl. nos, ugy próbáltam összeállitani a csapatot hogy legyen tank, heal, cc, stealth detect, és mindenki helyettesíthető legyen. pala semmit se tud csinálni de azt ***** sokáig !!! <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' />
Válaszol
#6
[quote name='Nevar' post='8525' date='2007. 01. 25. / 12:47']pala nem volt, és nem is lesz, ennyi ... nálam biztos nem

ez nem pve, megvagyunk pala nélkül is.

fingom sincs a pvpröl. nos, ugy próbáltam összeállitani a csapatot hogy legyen tank, heal, cc, stealth detect, és mindenki helyettesíthető legyen. pala semmit se tud csinálni de azt ***** sokáig !!! <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' />[/quote]

<img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' />
Válaszol
#7
[quote name='Nevar' post='8525' date='2007. 01. 25. / 12:47']pala nem volt, és nem is lesz, ennyi ... nálam biztos nem

ez nem pve, megvagyunk pala nélkül is.

fingom sincs a pvpröl. nos, ugy próbáltam összeállitani a csapatot hogy legyen tank, heal, cc, stealth detect, és mindenki helyettesíthető legyen. pala semmit se tud csinálni de azt ***** sokáig !!! <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' />[/quote]



Én nem lennék ilyen elhamarkodott a kijelentésekkel egy olyan klánban ahol a GM egy paladin.

"Nagyon gyorsan gladiátorképzőben találhatod magad" (nem az Aréna gladiátor).



Pvp ben mióta lehet tankolni? <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/biggrin.gif' class='bbc_emoticon' alt='Big Grin' />



De nembaj, jó lesz ez a csapat, másnem a mi kis csapatunk lesz kit farmoljon. <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/biggrin.gif' class='bbc_emoticon' alt='Big Grin' />



Üdv

T
Válaszol
#8
[quote name='xor' post='8528' date='2007. 01. 25. / 13:48']Én nem lennék ilyen elhamarkodott a kijelentésekkel egy olyan klánban ahol a GM egy paladin.

"Nagyon gyorsan gladiátorképzőben találhatod magad" (nem az Aréna gladiátor).



Pvp ben mióta lehet tankolni? <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/biggrin.gif' class='bbc_emoticon' alt='Big Grin' />



De nembaj, jó lesz ez a csapat, másnem a mi kis csapatunk lesz kit farmoljon. <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/biggrin.gif' class='bbc_emoticon' alt='Big Grin' />



Üdv

T[/quote]

ha megnézed a guild panelt, a GMünk warrior <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/tongue.gif' class='bbc_emoticon' alt='Tongue' />

a tank az itt csak azért tank mert berohan a tömegbe, és (ha noobok) őt ütik, de jo esetben nem tudják megölni mer kap healt, szinte mint pve-ben <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/biggrin.gif' class='bbc_emoticon' alt='Big Grin' />



azt a farmolás témát meg megbeszéljük a gurubashi arena-ban <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/devil.gif' class='bbc_emoticon' alt=':devil:' />
Válaszol
#9
[quote name='xor' post='8528' date='2007. 01. 25. / 13:48']Én nem lennék ilyen elhamarkodott a kijelentésekkel egy olyan klánban ahol a GM egy paladin.

"Nagyon gyorsan gladiátorképzőben találhatod magad" (nem az Aréna gladiátor).



Pvp ben mióta lehet tankolni? <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/biggrin.gif' class='bbc_emoticon' alt='Big Grin' />



De nembaj, jó lesz ez a csapat, másnem a mi kis csapatunk lesz kit farmoljon. <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/biggrin.gif' class='bbc_emoticon' alt='Big Grin' />



Üdv

T[/quote]



No igen... hogy is volt az a 3:0 multkor Nevar? <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/cool2.gif' class='bbc_emoticon' alt=':boxing:' /> Vegul is nekunk van: Palank, rugonk, druidank, priestunk, shamanunk... mi kell meg ?<img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' />
Válaszol
#10
[quote name='Sabee' post='8530' date='2007. 01. 25. / 14:11']No igen... hogy is volt az a 3:0 multkor Nevar? <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/cool2.gif' class='bbc_emoticon' alt=':boxing:' /> Vegul is nekunk van: Palank, rugonk, druidank, priestunk, shamanunk... mi kell meg ?<img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' />[/quote]



Hunter <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/blink.gif' class='bbc_emoticon' alt=':blink:' /> <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/listen.gif' class='bbc_emoticon' alt=':listen:' /> <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/devil.gif' class='bbc_emoticon' alt=':devil:' />
Válaszol
#11
nagyon szivesen csatlakoznek ehhez az arena temahoz, meg akkoris ha tank talenten kene mennem, termeszetesen dd talenten a legimbabb az arena, es ugy is lehet valaki az arena gladiatora,DE gondoljatok bele milyen jo erzes az amikor tank talenten vagy, 5en csak teged utnek, lonek, probalnak megolni es egyszeruen nem megy <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/blush.gif' class='bbc_emoticon' alt='Blush' /> . azt az erzest at kell elned hogy eltudd mondani milyen is ez. akkor erzed szerintem leginkabb azt hogy te vagy a gladiator, nempedig az amelyik 3 masodperc alat kiirt 5 ellenfelet ( mondjuk az is IMBAH dolog de az egy masik falyta erzetet ad).

szoval egy szonak is szaz a vege vagy hogyvan...

akar dd akar tank talenten szivesen csatlakoznek a teamhez <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/blush.gif' class='bbc_emoticon' alt='Blush' />
Válaszol
#12
[quote name='Murvam' post='8532' date='2007. 01. 25. / 14:33']nagyon szivesen csatlakoznek ehhez az arena temahoz, meg akkoris ha tank talenten kene mennem, termeszetesen dd talenten a legimbabb az arena, es ugy is lehet valaki az arena gladiatora,DE gondoljatok bele milyen jo erzes az amikor tank talenten vagy, 5en csak teged utnek, lonek, probalnak megolni es egyszeruen nem megy <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/blush.gif' class='bbc_emoticon' alt='Blush' /> . azt az erzest at kell elned hogy eltudd mondani milyen is ez. akkor erzed szerintem leginkabb azt hogy te vagy a gladiator, nempedig az amelyik 3 masodperc alat kiirt 5 ellenfelet ( mondjuk az is IMBAH dolog de az egy masik falyta erzetet ad).

szoval egy szonak is szaz a vege vagy hogyvan...

akar dd akar tank talenten szivesen csatlakoznek a teamhez <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/blush.gif' class='bbc_emoticon' alt='Blush' />[/quote]



Welcome to the board <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/wink.gif' class='bbc_emoticon' alt='Wink' /> es ha nagyon megszorulunk, szerintem Angie is eljonne neha besegiteni...MORE DOTS!!!



Hunters pfffSmile <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/protest.gif' class='bbc_emoticon' alt=':protest:' /> <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/naughty.gif' class='bbc_emoticon' alt=':naughty:' /> <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/tease.gif' class='bbc_emoticon' alt=':tease:' /> <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/mellow2.gif' class='bbc_emoticon' alt=':mellow2:' />
Válaszol
#13
[quote name='Sabee' post='8530' date='2007. 01. 25. / 14:11']No igen... hogy is volt az a 3:0 multkor Nevar? <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/cool2.gif' class='bbc_emoticon' alt=':boxing:' /> Vegul is nekunk van: Palank, rugonk, druidank, priestunk, shamanunk... mi kell meg ?<img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/smile.gif' class='bbc_emoticon' alt='Smile' />[/quote]

bocs nem értem <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/cry.gif' class='bbc_emoticon' alt='Cry' /> <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/wacko.gif' class='bbc_emoticon' alt=':wacko:' /> mi az hogy nekünk ?



[quote name='Sabee' post='8534' date='2007. 01. 25. / 14:41']Welcome to the board <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/wink.gif' class='bbc_emoticon' alt='Wink' /> es ha nagyon megszorulunk, szerintem Angie is eljonne neha besegiteni...MORE DOTS!!!



Hunters pfffSmile <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/protest.gif' class='bbc_emoticon' alt=':protest:' /> <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/naughty.gif' class='bbc_emoticon' alt=':naughty:' /> <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/tease.gif' class='bbc_emoticon' alt=':tease:' /> <img src='http://www.jatekok.hu/forum/public/style_emoticons/<#EMO_DIR#>/mellow2.gif' class='bbc_emoticon' alt=':mellow2:' />[/quote]

az h angie eljönne néha segiteni az max bg-n mert arenára kell egy fix csapat ott nincsenek beugrók
Válaszol
#14
[quote name='Nevar' post='8535' date='2007. 01. 25. / 14:52']az h angie eljönne néha segiteni az max bg-n mert arenára kell egy fix csapat ott nincsenek beugrók[/quote]



Én úgy halottam, hogy Arena csapatot alakítani kell, olyan mint egy guild, de aztán lehet, hogy az a Beta része volt.
Válaszol
#15
[quote name='Sabee' post='8530' date='2007. 01. 25. / 14:11']No igen... hogy is volt az a 3:0 multkor Nevar?[/quote]

sosem mondtam hogy verhetetlen vagyok, senki sem az

dögit például képtelen vagyok megverni, míg más magekkel többnyire elboldogulok



[quote name='Slim' post='8537' date='2007. 01. 25. / 14:59']Én úgy halottam, hogy Arena csapatot alakítani kell, olyan mint egy guild, de aztán lehet, hogy az a Beta része volt.[/quote]

igy van, attol függ hány személyes arénára szeretnél menni, 2x annyi embernek kell hogy legyen a csapatodban. 5 fős arénánál ez 5x2=10
Válaszol


Fórumra ugrás:


Fórumszoftver: © MyBB Téma: © iAndrew 2016 Hosting: JÁTÉKOK Hosting